Sikeresen védte meg doktori dolgozatát Németh Katalin, az ELTE oktatója, aki hosszú évek óta vezeti a nyári Domonkos Örökségvédelmi Táborokat, melyek keretében diákok és fiatal szakemberek dolgoznak a Gyűjtemény anyagának rendezésén. A dolgozat témája: Könyvtári menedzsment a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményben.

2016-ban ünnepli alapításának 800 évfordulóját a domonkos rend. A spanyol eredetű, hazája határvidékein mind a pogánysággal (mórok) mind az eretnekséggel (dél-franciaországi katharok és albigensek) fiatal, jól képzett papként szembesülő Domonkos, arra az elhatározásra jutott, hogy Egyháza tanításának védelmére igehirdetőkből, prédikátorokból álló szerzetesrendet hoz létre (Ordo Praedicatorum). A kezdeményezés áttörő sikert hozott, Domonkos követői nem csak az eretnekek és a pogányok megtérítésében értek el jelentős eredményeket, hanem az egyház belső, elsősorban szellemi megújulásában is nagy szerepet vállaltak (Aquinói Szent Tamás és a skolasztika). A rend hamarosan Magyarországon is otthonra talált, 1221-ben még maga Domonkos küldte hazánkba a bolognai egyetem neves tanárt, Magyarországi Pált, hogy megalapítsa a magyar rendtartományt (idehaza a helyzet némileg hasonló volt Domonkos szülőföldjéhez: az ország keleti határán pogány kunok, a déli részeken bogumil eretnekek ....).

- Értékelés és felkészülés -

A domonkos rend 2016-ban ünnepli alapításának 800. évfordulóját. A jubileumra készülve konferencia és műhelybeszélgetés keretében szeretnénk számba venni az elmúlt évek eredményeit és felvázolni egy ünnepi programsorozat főbb pontjait.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, különösen azokat a domonkos kötődésű személyeket és közösségeket, akik munkájukkal hozzá szeretnének járulni a jubileumi program tervezéséhez és megvalósításához!

A konferencia Vasváron, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményben kerül megrendezésre május 23-24-én. A távolabbról érkezőket csütörtökön és pénteken reggel is kisbusz várja a szombathelyi vasútállomáson a Budapestről 9 órakor érkező Intercity-nél. A résztvevők számára szállást és étkezést is tudunk biztosítani, ehhez azonban kérjük, hogy jelezzék részvételi szándékukat a Gyűjtemény elérhetőségein!

A részletes program az alábbiakban olvasható illetve letölthető.